Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

61 éves lett olimpia bajnok birkózónk, Növényi Norbert!

Édesapja, Növényi Norbert, birkózó és edző, az ötvenes évek elején profi pankrátor volt és Fehér Angyal néven járta Nyugat-Európát. Az ő hatására kezdett el sportolni hároméves korában. Nevelőegyesülete a Budapesti Spartacus volt, majd 1975-1980 között az Újpesti Dózsa színeiben szerepelt. Innen visszaigazolt a Spartacusba, ahol 1984-ben fejezte be birkózó pályafutásának első szakaszát. A felnőtt mezőnyben 1977-ben tette le névjegyét, az országos bajnokságon szerzett bronzérmével. Világversenyen 1979-ben mutatkozott be – ahol a visszavonult Hegedűs Csabát kellett pótolnia. A bukaresti Európa-bajnokságon és a San Diegó-i világbajnokságon is csak a svéd Frank Andersson tudta megelőzni őt.

1980-ban a moszkvai olimpián az első három fordulóban ellenfeleit tussal győzte le, melyet újabb három győzelem követett és így megnyerte az olimpiai bajnokságot. 1981-ben a göteborgi Eb-n a hetedik helyen zárt, majd egy vírusfertőzés miatt a vb-n nem tudott elindulni. A következő évben a katowicei vb-n és a várnai Eb-n helyezetlenül végzett. 1983-ban visszaküzdötte magát súlycsoportjának elitjébe. A budapesti Eb-n 4. helyezett lett a vb-n pedig bronzérmet szerzett. A Magyarország által bojkottált Los Angeles-i olimpián nem volt lehetősége elindulni, majd 1985-ben befejezte birkózó pályafutásának első korszakát. 1985-től 1988-ig a Bp. Spartacus birkózó edzője volt. A sportolástól nem szakadt el, kickbox-versenyzőként tért vissza a küzdőtérre, ahol egy Eb- és vb-aranyat szerzett. 1992-ben újra birkózóként bukkant fel. Az FTC versenyzőjeként 100 kg-ban kiharcolta az olimpiai részvételt, ahol 7. helyezettként zárt. Az Európa-bajnokságon sérülés miatt nem indult. 2004-ben ismét visszatért birkózóként. Az országos bajnokságon két mérkőzés után visszalépett.

Pályafutása során birkózásban hét felnőtt bajnoki címet szerzett (1979-1984 90 kg, 1992 100 kg).

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41