Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

A lila-fehérek uralták a pécsi U23-as bajnokságokat!

A megújult PEAC Birkózó Szakosztály történetének első rangos hazai versenyének adott otthon március 4-én a Pécsi Egyetem Sportcsarnoka. Az U23-as korosztály szabadfogású és női küzdelmei a bajnoki címekért folytak. A legeredményesebb csapat mindkét szakágban az Újpesti TE együttese lett.

A pécsi szakosztály nem csak rendezésből vizsgázott jelesre, hanem a szőnyegen mutatott teljesítményben sem maradtak el. A Garamvölgyi Gábor irányította együttesből a női 76 kilogrammos Szmolka Nikoletta okozta az egyik legnagyobb meglepetést és egyben hatalmas ovációt is, miután mindegyik ellenfelét két vállal múlta felül és szerezte meg a kategória bajnoki címét.

Termeszetesen nem csak a házigazda volt kiemelkedő. A kiosztott húsz aranyérmen tizenhat egyesület osztozott. A hölgyeknél bajnokot avathatott a Tatabánya, a Nagykanizsa, a BVSC, a Budapesti Honvéd, az Újpest, a Vasas, az Esztergom, a Dél-Zselic, az ESMTK és a Pécs, míg a férfiaknál első helyezettet is soraiban tudhatott a Budapesti Honvéd (2), a Pénzügyőr (2), az Érd, az Újpest, a Cegléd, az ESMTK, a Haladás és a Csepel is.


Az U23-as női országos bajnokság győztesei:
50 kg: Réczi Bianka (Tatabányai SC, edző: Turák Pál)
53 kg: Egyed Zsanett (Kanizsai BSE, edző: Szatmári Zsolt)
55 kg: Szarka Szilvia (BVSC-Ganz-Jászkisér, edző: Péteri András)
57 kg: Szekér Szimonetta (Budapesti Honvéd SE, edző: Lévai Zoltán, Tihanics Tibor, Bábszky Gergely)
59 kg: Dollák Tamara (Újpesti TE, edző: Martin Gábor, Kapuvári Gábor, Demeter Gábor, Német István, Nagy Attila)
62 kg: Szabó Eliána (Vasas SC, edző: Wöller Gergő, Ubránkovics Csaba, Wöller Ákos)
65 kg: Németh Anna (Esztergomi BSE, edző: Lévai Zoltán, Brilla Gergő, Pápa Péter)
68 kg: Reinis Borostyán (Dél-Zselic SE, edző: Tomsics István, Kupusz Mátyás)
72 kg: Elekes Emese (Vasas SC, edző: Wöller Gergő, Ubránkovics Csaba, Wöller Ákos)
76 kg: Szmolka Nikoletta (Pécsi EAC, edző: Garamvölgyi Gábor, Vörös Szilveszter)

Női csapatpontverseny:
1. Újpesti TE
2. Vasas SC
3. Tatabányai SC

Az U23-as női országos bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

Az U23-as szabadfogású országos bajnokság győztesei:
57 kg: Kovács Bence (Érdi Spartacus, edző: Südi Gábor, Tar Mihály, Kovács János)
61 kg: Kiss Károly (Budapesti Honvéd SE, edző: Hatos Gábor, Majoros István, Kiss Károly, Nagymihály Ferenc, Balogh Vilmos)
65 kg: Vilhelm Zoltán (Újpesti TE, edző: Martin Gábor, Kapuvári Gábor, Demeter Gábor, Német István, Nagy Attila)
70 kg: Gulyás Botond (Pénzügyőr SE, edző: Gulyás Zoltán, Hajdu Imre)
74 kg: Lukács Botond (Budapesti Honvéd SE, edző: Hatos Gábor, Balogh Vilmos)
79 kg: Nagy Péter (Ceglédi VSE, edző: Pap Ferenc)
86 kg: Szurovszki Patrik (Pénzügyőr SE, edző: Gulyás Zoltán, Hajdu Imre)
92 kg: Tóth Bendegúz (ESMTK, edző: Gulevszkij Konsztantin, Nagy József)
97 kg: Wittmann Kristóf (Haladás VSE, edző: Veréb István)
125 kg: Almási Ferenc (Csepeli BC, edző: Gelénesi Nándor, Fodor Zoltán, Lévai Zoltán, Sike András)



Szabadfogású csapatpontverseny:
1. Újpesti TE
2. Pécsi EAC
3. Csepeli BC

Az U23-as szabadfogású országos bajnokság teljes eredménylistáját ITT lehet megtekinteni!

A versenyen közreműködő bírók: Péteri László (elnök), Palásti Tibor, Weisz György, Szél Dávid, Sleisz Gabriella, Lukács Imre, Bárdosi Sándor, Szarka Imre, Gogolák Ibolya (versenyiroda), Tollár Dániel (versenyiroda)

(forrás: birkozoszov.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41