Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Kedden kezdődik az újvidéki Felnőtt Birkózó Európa-bajnokság!

 

Mint az már jeleztük olvasóinknak, a magyar válogatott több sebből is vérzik, hiszen csaknem fél csapatra való kiváló birkózó kénytelen kihagyni a május 2-án kezdődő és május 7-ig tartó újvidéki viadalt. Öröm az ürömben, hogy klubunk kétszeres U23-as Európa-bajnoka, Németh Zsanett is indul a felnőttek között, így lesz kiért szorítanunk a következő öt napban. Zsanival a tervekről, és az előttünk álló naptári évről beszélgettünk az indulás előtt.

Nagyon várom már a felnőtt EB-t, úgy érzem idén lettem igazából felnőtt – kezdte a mondanivalóját birkózónk. A tavalyi évben rengeteg versenyen vettem részt, az U23-as Eb-n első lettem, ami nagy löketet adott ahhoz, hogy kijussak a riói olimpiára. Idén is megnyertem az U23-as Eb-t, ami viszont nagy lökést ad ahhoz, hogy a felnőtt Európa-bajnokságon érmes legyek ….. nem adom lejjebb (mosolyog – szerk.). A felkészülés nagyon jól sikerült, hál istennek elkerültek a sérülések, és a felkészülési felnőtt versenyeken általában érmet tudtam szerezni. Itt szeretném külön megemlíteni az Újpesti Torna Egyletet, illetve a negyedik kerületet, akiktől maximális támogatás kaptam és kapok ebben az időszakban is. Kiemelném a kijevi nemzetközi tornát, ahol három eredményes birkózót legyőzve jutottam a döntőbe és az olimpiai bajnokkal küzdhettem meg, és bár 6:2-vel alul maradtam, de legbelül boldog voltam a meccs után, egyrészt azért mert egy riói olimpiai bajokkal birkóztam, másrészt pedig azért, mert pontot is csináltam ellene, és egy szoros meccset sikerült összehoznunk. Idén – a terveink szerint – négy világversenyen fogok részt venni (U23-as EB,- VB, Felnőtt EB,- VB). Így belegondolva kemény év lesz, de mindent megteszek azért, hogy mindenhonnan éremmel térjek haza. Az elmúlt években a tanulást egy kicsit háttérbe szorítottam a sporttal szemben, így idén fogok érettségizni is. Innen is szeretném megköszönni az újpesti Bródy Imre Gimnázium tanárainak, akik maximálisan pozitívan állnak hozzám és a sporthoz.

A versenykiírást IDE kattintva tudják megtekinteni!

SOK SIKERT ZSANI!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41