Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Németh Zsanett: "Egy hónapon belül két nagy versenyen indultam"

Németh Zsanett a 75 kilósok között nem sokat cicózott, két aranyos U23-as szereplés után a felnőtt Európa-bajnokságon törököt fogott, akit nem lehetett megingatni a döntőben. 

Zsani lépett egyet felfelé
Németh Zsanett finom mosollyal kommentálta a saját szereplését:

  • Az volt az álmom, hogy a felnőttek között is érmet szerezzek, miután utánpótlás korban hetet már sikerült, és úgy gondolom, ha valaki egy felnőtt világversenyen is eljut a dobogóra, az azt mutatja, hogy van keresnivalója a felnőtt korosztályban.

Igen, ezt nevezzük axiómának, amikor a tény maga a magyarázat, de még mielőtt bárki megmosolyogná Zsani véleményét, ajánlom, hogy csinálja utána, amit ő eddig tett a szőnyegen. Az újvidéki lépcsőfokokat szépen vette, ki tudta használta a viszonylag könnyebb sorsolást.

  • Az az igazság, hogy az U23-as korosztályban nem érdekelt, kit sodor elém a sors, úgy voltam vele, hogy mindenkit le kell győznöm, és első leszek. Most úgy indultam Újvidékre, hogy érmes szeretnék lenni, nem beszéltem az első helyről. Mérlegelés után Lajos bá’ (Nagy Lajos, Zsani edzője – a szerk.) megnézi, milyen a sorsolás, én mindig kérdezem tőle, hogy mire számíthatok. Azt mondta, hogy kedvező, mert a címvédő török Adar a másik ágra került a fehérorosszal, de én csak a törököt akartam elkerülni, bárkinek nekimentem volna. 

A török – szinte férfiasan tökéletes (?)

  • Igen, a döntő... Megmondom őszintén, amikor lefogtam a török fejét, gyakorlatilag szinte megfojtottam, mégsem tudtam rajta pontot csinálni. Annyira erős, hogy még ezt is kibírta, de inkább akkor éreztem az erejét, amikor később kilencven százalékig megcsináltam egy fogást, de képtelen voltam befejezni. Férfiakat megszégyenítő izomzattal rendelkezik, a 2014-es finnországi felnőtt Eb-n még megvertem, ott még érmet sem nyert, aztán hirtelen megnyerte a felnőtt Eb-t, kijutott az olimpiára, és olyan fogásokat csinál például, mint amit Újvidéken az észt elleni elődöntőben: állásból, fejlefogásból úgy elhajította, hogy csuda. Csodálkoztam, hogy lehet ennyire erős, mindenesetre elvitték doppingvizsgálatra... Szomorú voltam a verseny után, de nem azért, mert kikaptam a döntőben, hanem azért, mert többször hibáztam. Most ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni magamból, egy hónapon belül két nagy versenyen indultam, az egyiket megnyertem, a másikon második lettem, nem is olyan rossz..

(forrás: birkozoszov.hu)

Képek

UTE Karate Szakosztály képei című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41