Remek ütemben készülnek a fiúk a szabadfogású junior Eb-re! - Bírkózás - Hírek - Újpesti Torna Egylet hivatalos oldala

Dátum: 2018 augusztus 17. (péntek) | Jácint

hírek

Remek ütemben készülnek a fiúk a szabadfogású junior Eb-re!

Bírkózás szakosztály 2018-07-18 Megtekintések száma: 276

Hamarosan kezdődik Rómában a junior birkózók Európa-bajnoksága, amelyen természetesen a magyar válogatott is részt vesz. Bánkuti Zsolttal, a szabadfogásúak vezetőedzőkével beszélgettünk a fiúk felkészüléséről, s a várakozásokról is.

Javában zajlik a junior szabadfogású birkózó válogatott felkészülése Németországban. Ez érthető, hiszen 13 nap van hátra a római korosztályos Európa-bajnokság kezdetéig. Bánkuti Zsolt csapata június 25-én kezdte meg a közös munkát. Először Tatán, majd két hetet Budapesten dolgozott, nemrégiben pedig Schifferstadtba utazott, ahol jelenleg is tartózkodik, s közösen edz a német válogatottal.

A vezetőedző elmondta, hogy remek ütemben halad a munka, s szerencsére sérülés sem hátráltatja a fiatalokat.

„Nagyon kemény programot dolgoztam ki nekik, s azt gondolom, hogy ez látszik is rajtuk, most nagyon fáradtak. A hét végén utazunk haza, onnan pedig egyből megyünk Rómába, és a hátralévő időszakban leginkább arra fókuszálunk, hogy a szervezetük megfelelően regenerálódjon, valamint tökéletesen felgyorsuljon a mozgásuk. Úgy látom, hogy nem lesz probléma elérni a csúcsformát” – vélekedik Bánkuti, aki arról is beszélt, hogy remek ingereket kapnak a birkózók Németországban, hiszen teljesen más ritmusban mozog az ottani nemzeti együttes, s ezáltal tökéletes edzőpartnerek, ugyanis azt a tempót kell felvenni a magyaroknak is, amit a németek diktálnak.

A mester kifejtette, hogy leginkább a szituációs gyakorlatokra helyezték eddig a hangsúlyt, mivel a legtöbb problémát ezek okozzák a világversenyeken.

„Hosszú órákon át monoton munkát végeztek a fiúk nap, mint nap. A legnagyobb gond – már évek óta – az, hogy, amikor sikeresen betámadunk lábra, akkor ott megtorpanunk, s nem tudjuk végrehajtani az akciót. Az ilyen jellegű helyzeteket csakis ezzel lehet tökéletesíteni. Az egyik edzőm egyszer az mondta, hogy bárki ellen birkózok, ne várjak a következő lehetőségre, ha már ott van – legyen az bármilyen nehéz –, csináljam végig, mert lehet, hogy nem lesz másik alkalom. Nekik is ezt kell megtanulni.”

Bánkúti nagyon örülne annak, ha egy dobogós és egy pontszerző lenne legalább Rómában a csapatából. Kiemelte, ez abszolút reális célkitűzés.

A JUNIOR SZABADFOGÁSÚ VÁLOGATOTT
57 kg: Farkas Rajmund (Kecskeméti TE), 61 kg: Kiss Károly (Budapesti Honvéd SE), 65 kg: Vilhelm Zoltán (UTE), 70 kg: Gulyás Botond (Pénzügyőr SE), 74 kg: Lukács Botond (Budapesti Honvéd SE), 79 kg: Mester Milán (ESMTK), 86 kg: Szurovszki Patrik (Pénzügyőr SE), 92 kg: Pataki Sámuel (Érdi Spartacus), 97 kg. Lángh Martin (Csepeli BC)

(forrás: nso.hu)

Képek

Atlétikáink őszi edzőtáborokban című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41