Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

KÁRPÁTI KÁROLYRA EMLÉKEZÜNK

Kárpáti Károly birkózó olimpiai bajnokunkra emlékezünk, aki 1906. július 2-án született és az 1936-os berlini Olimpián nyerte aranyérmét. Edzőként is kiemelkedő sikereket ért el.

1926-tól volt az UTE birkózója, kötöttfogásban indult az 1928-as olimpián és negyedik helyezett lett. Ekkor ismerkedett meg a szabadfogású szakággal.

1927-től 1936-ig, összesen tizenkilenc alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A magyar birkózók közül ő volt az első, aki a kötöttfogású mellett szabadfogású birkózásban is jelentős eredményeket ért el, őt tekintik a magyar szabadfogású birkózóstílus kialakítójának. A fogásnemben máig ő a legeredményesebb magyar birkózó. Az 1929. évi párizsi Európa-bajnokságon ő nyerte a magyar szabadfogású birkózás első Európa-bajnoki érmét. 1930-ban és 1935-ben – mindkét alkalommal Brüsszelben – Európa-bajnoki aranyérmet nyert. Három olimpián vett részt, 1928-ban Amszterdamban kötöttfogásban, 1932-ben Los Angelesben és 1936-ban Berlinben szabadfogásban indult. Súlycsoportjában 1932-ben ezüst, 1936-ban aranyérmet szerzett.

Az aktív sportolást az 1936. évi olimpia után fejezte be.

Képek

Challenge day 2019 című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41