Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

UTÁNPÓTLÁS SIKEREK

Prievidza – utánpótlás sikerek

A szlovákiai Privigye adott otthont hétvégén a 48. alkalommal megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Barátság Tornának.

A viadalon nyolc ország fiataljai között az UTE utánpótlás birkózói is meghívást kaptak.

Közel 260 versenyző nevezett a versenyre, a küzdelmek fél 10-től este 8-ig tartottak.

Megérte azonban a maratoni megpróbáltatás hiszen ismét remek sikereknek örülhettünk együtt – fiatajainknak köszönhetően.

“A közepesnél jóval erősebb, nívós mezőnyben remek és nagyszámú mérkőzést tudhat minden fiatalunk maga mögött. A mérkőzéseken alkalom nyílt az új technikák kipróbálására éles helyzetekben is. A verseny helyzeteiben megszerzett tapasztalatokat az edzéseken nem lehet megélni. Nagyon fontos birkózóink számára a gyakori, rendszeres versenyzési lehetőségek biztosítása. Örülünk, hogy ismét számos esetben láttuk viszont a nyáron is rendszeres, kitartó edzésmunka eredményét. A csapatszellem és az összetartás erősödése is jelentős hozománya a nemzetközi versenyzési lehetőségeinknek.” -Nyilatkozták Kapuvári Gábor és Németh István edzők.

Eredményeink:

Kapuvári Liliána II. helyezett

Klinkó Barna II. helyezett

Schleer Ákos II. helyezett

Marcin Santino II. helyezett

Dosztár Barnabás II. helyezett

Bedák Zsolt II. helyezett

Bagi Benjámin III. helyezett

Zemen Márk IV. helyezett

Hódos Kristóf IV. Helyezett

Hegyi Hunor V. helyezett

Laposa Márk I. helyezett

Szilágyi Benedek I. helyezett

31 egyesületből a csapatversenyben klubunk a IV. helyet szerezte meg.

Gratulálunk versenyzőinknek és a felkészítő edzőknek!

A csapatot elkísérőknek köszönjük a lelkes szurkolást.

Képek

Atlétikáink őszi edzőtáborokban című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41